Új jelszó kérése

 

Hozzuk lendületbe a testünket,
fitten köszöntsük a tavaszt!

Ki ne álmodna arról, hogy fitt és karcsú legyen? Egyszerűen csak le kellene adni néhány kilót és a rendszeres mozgást beépíteni az életünkbe.
A hosszú téli hónapok alatt felszedett kilóktól azonban nem könnyű egyik napról a másikra megszabadulni.

Ehhez már nem elég csak a diéta, a rendszeres mozgást is be kell építeni a mindennapjainkba, amit nem csak a szép külsőért, hanem az egészségünkért is muszáj megtenni. Legalább hetente 3-4 alkalommal, egy –egy órát kell, hogy mozogjunk. Ma már számtalan mozgásforma közül választhatunk. A futás például kiváló stresszoldó, mellette pedig edzi a szívet és a vérkeringést, javítja a légzésvolument, stimulálja az immunrendszert. A futás hatására a test boldogsághormonokat választ ki. A tornagyakorlatok szintén jótékony hatásúak, megszépítik a testet mivel tartósan feszessé teszik a kötőszöveteket. A hát és a hasizom erősítéséhez kiváló a body fittbal pilates labdával végzett gyakorlatok, mely hatékonyan erősít és segít a hajlékonyság javításában is. A vízi gimnasztika szintén remek sport, és a túlsúlyos emberek számára is kiválóan alkalmas, mivel a víz csökkenti a terhelést. A gyakorlatokat csípőig vagy derékig érő vízben kell végezni. A magas kalória felhasználás által ez a sportág segít a fogyókúrában és pozitívan formálja az alakot is. Ahhoz azonban, hogy komolyabb eredményt érjünk el a fogyásban és nyárra elérjük a kitűzött célt, napi 1200, maximum 1300 kalóriánál nem szabad többet magunkhoz venni. Naponta fogyasztott 5 adag zöldség és gyümölcs pozitívan hat a szív-és érrendszerre, a tengeri halak (lazac, tonhal, hering, makréla) pedig értékes omega-3 zsírsavakkal látják el a testünket, és erősítik az ereket és az idegeket. Az italok helyes kiválasztása szintén döntő a jó közérzet szempontjából. Általában napi 2-3 liter folyadék fogyasztása ajánlott. Kizárólag csak szénsavmentes vizet, gyümölcsteát vagy frissen facsart zöldség és gyümölcsleveket fogyasszunk. Ha az életvitelünkre odafigyelünk, és a fentieket betartjuk, az üde, fiatalos bőr megtartását is segítjük. Persze ez még önmagában nem elég, fontos, hogy kellő figyelmet és időt is fordítsunk bőrünk ápolására is.

Tavasszal töltsük fel energiával a bőrünket is,
hogy az arcbőrünk újra üdén, frissen és egészséges
napbarnított színben ragyoghasson!

A rugalmas és sima bőr alapvető feltétele, hogy elegendő nedvességet tartalmazzon. Ennek hiányában a bőr feszülni kezd, és a szárazság hatására megjelennek az apró ráncocskák is. Hogy ezt elkerüljük, ajánlatos a bőrtípusunknak megfelelő jó minőségű hidratáló krémek használata. A mindennapi arcápolás hatékony kiegészítői a különböző pakolások, melyek rendszeres alkalmazása szintén fontos a ragyogó bőr megőrzése érdekében. Ügyeljünk arra, hogy a pakolás felvitele előtt gondosan tisztítsuk meg az arcbőrünket. Szintén fontos a bőr időnkénti átradírozása, az elhalt hámsejtek eltávolítása. A művelet előtt használjunk puhító arctonikot, melynek a szerepe, hogy eltávolítsa a mélytisztító maradékát és felpuhítsa a sejteket. A különféle kozmetikai termékek és jótékony hatású gyógynövények mellett sokat segíthet bőrünknek a friss levegő.

A kiadós arcápolás után elkezdhetünk töltekezni a friss tavaszi napfénnyel is. A napsugár hatására képesek vagyunk teljesen ellazulni, kikapcsolódni és a bőrünket feltölteni a létfontosságú D-vitaminnal.
Ám bármenyire is szeretnénk minél előbb lebarnulni, a legfontosabb, hogy a bőrünk szépségét és egészségét egyaránt megőrizzük.
Az áprilisi napsugarak még nem olyan erősek, éppen ezért alkalmasak arra, hogy fokozatosan szoktassuk hozzá bőrünket a napfényhez.
Az első napozás maximum 15-20 percig tartson. Ezt az időtartamot fokozatosan növelhetjük, de csak ha megfelelő faktorszámú fényvédő krémet használunk. A bőrünket nemcsak kívülről, hanem belülről is védjük. A béta-karotin az ellenkező irányból hat, bőrünket belülről védi.
Ez az erőteljes, antioxidáns megvéd a napsugárzás hatására kialakult veszélyes, szövetroncsoló szabadgyökök ellen. Védelem nélkül a szabadgyökök az egészséges sejtek pusztítása révén gyorsítják az öregedési folyamatot, belül és kívül is.

Hogyan védjük külsőleg a bőrüket?

Mielőtt napra mennénk, a fényvédőkrémet legalább fél órával a napfürdőzés előtt fel kell vinni a bőrünkre, mert akkor hat igazán.
Ez nem csak a napozásra, hanem a sétákra és a mindennapokra ugyanúgy vonatkozik. Elég csak a buszmegállóban várakozni, és a napsugarak percek alatt is kárt tudnak okozni az arcbőrünkön, ha nem védjük és ápoljuk kellő képen. A jó napkrém egyaránt véd az UV/B- és az UV/A- sugarak ellen. Ahhoz, hogy zavartalanul élvezhessük a szabadban töltött időt, ne tegyük ki magunkat a tűző, déli napnak. 11-15 óra között le kell mondani a napozásról, mivel ebben az időszakban a legintenzívebb a napsütés. Az árnyékban is barnulhatunk, legföljebb valamivel tovább tart. A napon az ajkak is kiszáradnak, ezért mindenképpen szükségszerű UV-szűrőt tartalmazó, magas zsírtartalmú speciális hidratáló stifteket használnunk naponta többször is.

Kovács M. Dóra

      

 


 

Trendi Solar kapszula vitaminokat tartalmazó Étrend-kiegészítő

 

Body4u

 

Herbioticum L-Carnitine 1500mg 30 tabletta

 

GARCINIA-ARANY 30 db

 

Normoxil mio-inozitot és szelént tartalmazó étrend-kiegészítő 30 db

 

Tricovel Duo Pack
2X30 db

 

Naja Forest Arckrém

 

ANANDAM bio avokádó olaj - 50 ml

 

Deep Blue Health ZÖLDKAGYLÓ (Új-Zéland) 100 db x 500 mg kapszula

 



 

Trendi Beauty kapszula vitaminokat tartalmazó Étrend-kiegészítő

Herbioticum Sheavarázs gránátalmás 250 ml

Herbioticum C Crystal™ 2000mg
100 gr

 

30 DAYS TABLETTA 120 db

OXYTARM BÉLTISZTÍTÓ TABLETTA 120 db

DR.STEINBERGER
5 NAPOS FITNESS PROGRAM 5X750 ml

 

Dr.Steinberger Antioxidánsok 750 ml

Herbioticum Mesterbalzsam NATURAL 250 ml

Artroflex Plus kollagén peptid tartalmú étrend-kiegészítő kapszula 180 db + Gyógyulási napló

 

Glory fényvédő arckrém 50+faktor
50 ml

ZIAJA Napozás utáni bőrápoló gél 3% D-panthenollal 200 ml

HEGRON arctisztító tonik B5 provitaminnal 250ml

 

Ephelis Alpha szeplők ellen SPF 50
100 ml

ANANDAM bio szezám olaj -
50 ml

INOFOLIC inozitot és folsavat tartalmazó étrend-kiegészítő 60 tasak

 

 

 

 

 

 

 

 

Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint.