Ma már magától értetődően nyúlunk a sebtapasz után, amikor kisebb balesetek történnek. Minden háztartásban (és talán a legtöbb női táskában is) mindig van sebtapasz. Pedig ez a találmány alig több mint 100 éves.
A fáma szerint 1920-ban alkotta meg a sebtapasz első, elég kezdetleges változatát egy bizonyos Earle Dickson. Dickson fiatal felesége: Josephine rendszeresen megégette és megvágta magát, miközben ifjú házasként a háztartásvezetés csínját-bínját tanulta. A férj szeretett volna valami egyszerű és egyedül is használható sebkötözőt, így egyik este nekiállt bizonyos távolságokra vattapamacsokat ragasztani egy ragasztószalagra. A szalag odaragadt volna mindenhez, ezért a ragadós részekre egy, a ruhaiparban használatos szövetet tett.
Ez a „konstrukció” a ma használatos sebtapaszok őse – Josephine-nek mostantól elég volt csak levágni a megfelelő méretű részt, ha kisebb baleset érte.
A Leukoplast® ma már egyet jelent a sebtapasszal, függetlenül annak márkájától. Ez a megnevezés az öntapadó sebkezelő terméket jelenti, hasonlatosan egy másik iparág egyik termékhez, amelynek neve a kávézás gyorsan oldódó instant termékeinek megnevezésévé vált, függetlenítve magát az eredeti brandtől.
A Leukoplast® ikonikus megjelenése: piros sebtapasz tekercs és összepattintható gyűrű 1920 óta teszi egyedivé a termékeket. Azóta választékában, és dizájnjában is folyamatosan megújul a termékcsalád optimális megoldást nyújva mind a három sebkezelő fázisnál: tisztítás és nedvszívás, védelem és rögzítés, valamint sebkötözők kifejezetten az érzékeny bőrre.
Sebkötözők, rögzítők, sebzárás – a Leukoplast®nak mindenre van megoldása, függetlenül attól, hogy Ön egészségügyi dolgozó vagy gondoskodó szülő. Az otthoni elsősegélyhez nélkülözhetetlenek a ma már mindenki számára elérhető termékek, ott a helyük minden gyógyszerszekrényben.
Vízálló? Színes? Átlátszó? Mintás? Kicsi ujjacskára vagy épp egy feltört sarokra? A Leukoplast® olyan elsősegélykötszer-kínálatot biztosít, amely minden igényt kielégít! Függetlenül a seb típusától és méretétől, a bőr állapotától, allergiás problémáktól, nyirkosságtól vagy fertőzésre érzékeny környezettől, minden körülményre létezik Leukoplast® sebtapasz, amelyet egy elsősegélykészlet sem nélkülözhet.
Manapság több találmány is van, amely elméletileg átvehetné a sebtapasz helyét, de a jól bevált termék nem akar kikopni. Hiába van már folyékony vagy a seb gyógyulási folyamatának megfelelő színt felvevő megoldás, a sebtapasz népszerűsége továbbra is töretlen.
forrás: https://www.leukoplast.hu/