A kalciton elnevezésü termék nem más, mint kalcium pótlására szolgáló élelmiszer. Fogyasztható bármilyen ételbe keverve, illetve joghurtban, müzliben, vagy izlés szerinti ízesítéssel (méz, lekvár, gyümölcslé...)
"Miért gondolom azt, hogy a magyar lakosság étkezésében kevés lenne a kálcium? Ezzel a jelenséggel 1989 után hamarosan találkoztam NATURA boltos koromban, amikor a hozzám betérő vásárlók között sok ritka csontu emberrel szembesültem. Volt köztük balettáncos férfi, középkoru hölgyek serege, sőt diákok,meglepően fiatal emberek, akiknek annyira ritka volt a csontjuk, hogy az asztal széléhez odacsapódva már ripittyára tört. Döbbenetes volt. Eőadásaim egyikén egy anya kérdezte, hogy a kis (kb 11 éves) fia miért olyan gyenge csontu, hogy már több spontán - egyszerüen elesésből bekövetkező - csonttörése volt. Kérdésem: ki eteti ? Én ! volt az anya válasza. Mivel? Hát.... nagyon szereti a kólát, ropit, egyébként nagyon válogatós !"
Szeretném határozottan leszögezni, hogy egyetlen élelmiszer sem képes a csont elvesztett tömegének a pótlására, ha az egyén nem érti az összefüggéseket, hanem csupán a reklámokra támaszkodik. Például a tejről hiszi azt amit e téren tulajdonítanak neki.A csontritkulásról könyvtárnyi irodalom áll ma már rendelkezésre.
Panaszkodó emberekkel és szakemberekkel lefolytatott beszélgetések sora indított arra, hogy egy akkora irodalomtömegből, amit ez a problémakör létrehozott, megpróbáljak összesűríteni egynéhány általam fontosnak vélt tudnivalót.
A vállalkozás nagyságrendjét érzékeltetni lehetne azzal a hasonlattal, mintha az Iliász, az Aeneis, és az Odüsszeia teljes terjedelmét egy gyufásskatulyára kellene leírni.
Nos tehát a "skatulya" a csontépítésről.
1./ Elegendő kálciumbevitel. Ennek mértékét ma már az un. "kiegyensúlyozott vegyes étrenden" élőknél mintegy 1200-1500 mg/nap értékben ajánlja az e témában publikáló irodalom.
Furcsa paradoxon, hogy azoknál a népcsoportoknál, ahol alacsony Ca bevitelt (400 mg/nap) mértek, mégsem volt jelen az európai, vagy helyesebben a nyugati társadalmakban oly jelentős probléma, a csontvesztés.
Tóth Gábor írja: "A csontok szilárdságát és tömegét nem elsősorban az elfogyasztott, hanem a felszívódó és csontba beépülő kalcium mennyisége határozza meg."
Tehát a tanulság: a megfelelő és jól felszívódó Ca bevitel mellett más tényezőkre is figyelni kell!
2./ A kiegészítő ásványi anyagok (és nyomelemek) jelenlétének fontossága. Ezek a csontrendszer barátai (T.G) Folsav, K, B6, C vitamin, magnézium, mangán, cink, réz, fluor, stroncium, bór, szelén, króm, ... (napi egy alma, az orvost távol tartja, angol mondás). Az almáról más linkben is írunk.
3./ A mozgás, mint csontépítő tényező. Legalább napi egy kilométer egyenletesen megtett séta, emeletre gyaloglás, kerékpározás, úszás... stb. Dr G. P. Dalsky kisérleteiről a cikkek-tanulmányok rovatban olvasható. Az említett orvos az USA Connecticut Egyetemének csontritkulási tanszékén folytatott e témában figyelemreméltó kutatásokat.
4./ A kálciumvesztést okozó tényezők, illetve a kálciumbeépülés hatékonyságát csökkentő étrend: koffein, alkohol, finomított cukor (és az ezzel készülő un. "üdítő italok!!), a magas állatifehérje, illetve foszfor tartalmú étrend. Az elsavasodást elősegítő italok és ételek.
5./ A változó kor küszöbén és utána a növényi ösztrogének ajánlottak a szintetikus hormonpótlás helyett. Lásd a cikkek-tanulmányok rovatban olvasható vonatkozásokat.
Ajánlott irodalom: Tóth Gábor: Ne veszítsd el a csontjaidat!
Holló-Szathmári: Osteoporosis Dr Alan R. Gaby: Hogyan gyógyítható és előzhető meg a csontritkulás?