Az „idegfű” ellazítja a testet és a lelket – az illatozó levendula jótékony hatásai

Aki már egyszer elhaladt egy virágzó levendulamező mellett, annak látványát és illatát nem felejti el soha. A szélben lágyan ringó félcserjék ibolyakék virágzatukkal varázslatos illatot árasztanak, mely gyengéd simogatásként hat a testre és a lélekre.

A népnyelvben a levendula idegfű néven ismert, mivel az idegességre és a nyugtalanságra gyakorolt jótékony hatása már régóta köztudott. Egy esti fürdő kellemesen illatozó levendulaadalékkal újra egyensúlyba hoz bennünket. A finom levendulaszirmok gyógyító tulajdonságokkal is rendelkeznek, mely tudományosan is bizonyított. A levendulában lévő éteri olajok antibakteriális és antivirális hatásúak. Váladék- és görcsoldóak, továbbá javítják a keringést. Köhögés vagy bronchitis esetén is megkönnyebbülést hoz a levendulaolajos mellkasi borogatás vagy bedörzsölés. A levendula az immunrendszert erősíti, élénkíti, emellett pedig relaxál és regenerál. Ha pedig túl száraz a levegő a helyiségben, érdemes levendulaolajat párologtatni a szobaszökőkútban vagy párologtatóban. Nagyon kellemessé teszi a helyiség klímáját és segít megelőzni a megfázásokat.

Tea vagy tiszta eszencia formában is hatásos

A levendulaolaj – ezt már ősidők óta tudják a provence-i pásztorok is – kiválóan alkalmas rovarcsípésekre elsősegélyként, valamint sebek kezelésére. Csak be kell vele paskolni az érintett területet, mindjárt hűti, fertőtleníti és enyhíti a viszketést vagy a fájdalmat.

A levendulatea belső használatra is alkalmas. Különösen hatásos hasi fájdalmakra, gyomoridegességekre, telítettségérzetre és puffadásokra. Csészénként  egy-két teáskanál szárított levendulavirágot  kell leforrázni, 3 percig állni hagyni, utána  leszűrni és már lehet is kortyolgatni.

Gyengéd a bőrhöz és nyugtatja is

A levendulából nyert éteri olajat tartalmazó jégzselé valódi gyógyír a megfáradt lábaknak. Szükség esetén csak kivesszük a hűtőszekrényből és lágy mozdulatokkal bemasszírozzuk az érintett területet vele.  A bőrünk is örül a csodálatos hatóanyagok lágy simogatásának.

Testápoló olaj vagy arckrém formájában a növény jól bevált az olyan érzékeny bőrre, amely hajlamos az irritációkra. A bőr megnyugszik tőle, a pirosodások és a pikkelyesedések pedig hamar eltűnnek.

Finom, ízletes fűszer

Fűszerként a levendula idehaza alig ismert, nem úgy, mint a franciáknál. A virág hagyományosan a francia provence-i fűszerkeverék alkotórésze. A kísérletező kedvűek egy kis levendulaolajjal tehetik még teljesebbé a zöldségek és a húsok ízét, valamint még ízletesebbé a zsíros ételeket. A mediterrán vidéken bárány-, hal- vagy zöldségételek fűszereként is előszeretettel használják a konyhában, de bátran ízesíthetünk vele  süteményeket, fagylaltokat, krémeket és italokat is. A csokoládémanufaktúrák szintén nagy előszeretettel használják. A mediterrán világból származó cserje kékeslila virágait kis mennyiségben szinte bármilyen ételben ízegzotikumnak használhatjuk. Már egy virágcserépnyi is elég hozzá az ablakpárkányon, hogy fűszerként is bevezessük az életünkbe.

Nyári sportok, amikkel feldobhatjuk a nyaralást

Az elmúlt hetekben, hónapokban csak virtuális utazás során élvezhettük a meseszép, lenyűgöző tájakat. Most, amikor lassan újraébred a világ, ismét reményt és kedvet kapunk az utazáshoz. Európának és az egész világnak ez most egy teljesen új helyzet, és egyelőre még senki sem tudja előre megjósolni, mit hoznak majd az elkövetkező hónapok. Ha jelenleg nincs is lehetőségünk távolabbi tájakra eljutni, válasszuk most a saját országunkat, és fedezzük fel hazánk csodálatos értékeit!      

Induljunk el és ismerjük meg a környékbeli látnivalókat!

Tegyünk egy nagy sétát a fővárosunkban és ismerjük meg a nevezetesebb látnivalókat, de a budai hegyek is csalogatóan hívogatnak egy kiadós sétára! Így az izmainkat is jól megmozgathatjuk és a kiadós ebédet vagy éppen vacsorát is könnyen le lehet mozogni. Ugyanezt megtehetjük más városokban is.

Ha már nyaralunk, próbáljunk ki újdonságokat is!

A nyaralás tökéletes alkalom arra, hogy olyasmit is kipróbáljunk, amihez eddig nem volt lehetőségünk vagy éppen nem volt merszünk. A sporttal amellett, hogy feltöltődünk, jóval fittebbek is leszünk. Érdemes nagyobb biciklitúrákat szervezni akár a Velencei-tó partján, de akár a Balaton körül is. Ismerjük meg az evezés nyújtotta örömöket is, hiszen nincs annál jobb, mint gondtalanul élvezni és megcsodálni a vízitúra alatt érintett természeti csodákat! Ha ilyen élményre vágyunk, érdemes a Hévízi-patakon kipróbálni, ahol kezdő és haladó kenusok is biztonságosan sajátíthatják el az evezés különleges élményét. Az úszás szintén az egyik legjobb mozgásforma. Ha csak pár száz métert úszunk naponta, már akkor is sokat tettünk az egészségünkért és az alakunk megőrzéséért.

Ha a strandon vagyunk baráti társaságban és kedveljük a labdajátékokat, érdemes a strandröplabdajátékot is kipróbálni, amely kiváló csapatépítő játék és emellett szuper alakformáló is. A játék hatására feszesedik a popsi, formálódik a comb, a vádli, az ugrások és a leütések pedig a hasizmokat is megdolgoztatják.

A vízibicikli a vízparti üdülőhelyek elengedhetetlen kelléke, amely szintén kiváló közös szórakozás és egyben jó mozgásforma is. A rendszeres vízibiciklizés hatékonyan alakítja az altestet, mivel tekerés közben alaposan dolgozik a comb, a fenék és a vádli is.

Mire ügyeljünk?

A melegben fontos a folyamatos folyadékbevitel, főleg szénsavmentes ásványvíz formájában.

A bőrünk védelmére használjunk magas faktorszámú napvédő krémet, és lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon 11 és 15 óra között!

Viseljünk sapkát vagy kalapot, hogy elkerülhessük a napszúrást!

Fogyasszunk sok gyümölcsöt és zöldséget, melyek vitaminokkal és ásványi anyagokkal töltenek fel és segítenek, hogy energikusabbak legyünk!

A nyaraláshoz nélkülözhetetlen a jól összeállított és megfelelően karbantartott házipatika, amiben az alábbiak legyenek benne:

•             Azok a gyógyszerek, amelyeket rendszeresen kell szedni,

•             láz- és fájdalomcsillapító, külön a felnőtteknek, külön a gyerekeknek,

•             lázmérő,

•             köhögéscsillapító, köptető,

•             görcsoldó,

•             emésztést segítő szer,

•             gyomorsavlekötő, gyomorégés elleni gyógyszer,

•             hashajtó, hasmenés elleni gyógyszer,

•             vitaminok,

•             steril kötszerek (mull-lap, mullpólya), ragtapasz, olló, sebfertőtlenítő oldat,

•             csipesz, kullancscsipesz,

•             magas faktorszámú fényvédő krém,

•             rovarcsípés okozta viszketést enyhítő gél,

•             szúnyog- és kullancsriasztó spray vagy kenőcs.

Tovább a képre a termékekért!

Kép és forrás: Internetpatika Kft

Promóció

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük