Itt a meleg évszak és ilyenkor egyre jobban erősödnek a vénagyengeség okozta fájdalmak. Éppen ezért mindenkinek fontos megismerni hogyan lehet mindezt megelőzni, és mi az, ami ebben a helyzetben segít.
A lábak puffadása különösen a meleg évszakban rombolja a közérzetet, és emellett nem is éppen esztétikus látvány. A puffadás oka a kötőszövet gyengesége. A láb vénái hajlamosak arra, hogy az idő múlásával kitáguljanak, és azt a feladatukat, hogy a vért visszaszállítsák a szívhez, így már nem képesek ellátni. A vér ilyenkor megreked a vénákban és nyomja a vénafalakat. Ez vezet aztán a lábak elnehezedéséhez és szemmel is látható felpuffadásához.
A vénás betegségek általában teljesen észrevétlenül köszöntenek be. A korai tünetek puffadt, bizsergő lábak. Később alakulnak ki a szinte láthatatlan, kanyargós vénák, az úgynevezett visszértágulatok a lábakon. A krónikus vértódulás miatt a bőr elszíneződik, végül pedig kidüllednek a vénák. A seprűeresség ugyancsak hírnöke lehet a vénás betegségeknek. Azok, akiknek a családjában vénás betegség előfordult, fokozottan veszélyeztetettek, de azok is, akiknek gyenge a kötőszövetük. Ezért olyan fontos a napi mozgás és főleg az is, hogy minél korábban megkezdődjön a beteg vénák kezelése, ugyanis annál egyszerűbb lesz a terápia. Gyakran a kezdeti időszakban még elegendőek a növényi szerek is, például a vadgesztenyemag-kivonat hatóanyagai kenőcs vagy bevehető kapszula formájában. Ezek a hatóanyagok belülről vastagítják az érfalakat és gondoskodnak róla, hogy az elhasznált vér a lábakból újra könnyebben a szív irányába áramoljon. Így a kötőszövetben kialakult vízfelhalmozódások, az ún. ödémák is könnyebben felszívódhatnak. Ugyancsak hatásosak az árnikát tartalmazó kenőcsök is.
Tovább a képre a termék-kínálatunkért!
A vénás gyengeség egyszerű eszközökkel is megelőzhető
A sok mozgás kényeztetően hat a lábakra. A kerékpározás, a túrázás vagy a tánc egyaránt erősítik a vénapumpa izomzatát. A már meglévő visszértágulatok esetén az úszás tehermentesíti a leghatékonyabban a lábakat, mivel nem nehezedik a vénákra pótlólagos súly. Amilyen gyakran lehet, fontos a lábakat felpolcolni. Körülbelül 15 centivel kell magasabban lennie, mint a szív.
Napközben kerülni kell az egymáson átvetett lábakkal való ülést.
A ruházat is fontos szerepet játszik a lábak egészségének megőrzésében. A sprőd anyagból készült túl szűk nadrágok (például a farmer) vagy a szoros zoknik egyaránt akadályozzák a vér szabad áramlását a vénáktól a szív felé.
Segítsük a lábainkat, hogy mindig ugrásra készen legyenek!
Minden reggel zuhanyozzuk végig a lábainkat hideg vízzel! Ez serkenti a vénák működését, az erek feszesebbé vállnak, így javul a vérkeringés. A váltó, hideg-meleg vizes zuhanyok (mindig hideggel fejezzük be) szintén segítenek és egyidejűleg az immunvédelmet is támogatják.
A Kneipp-féle víztaposástól fittek lesznek az erek, és pompásan javítja a keringést is.
Minden egyes kiló súly extra megterhelést jelent a lábaknak. Éppen ezért ügyelni kell a helyes táplálkozásra. Amilyen gyakran csak lehet friss gyümölcsöt, zöldségeket és friss, cukormentes gyümölcsleveket kell fogyasztani.
Kerülni kell a hosszú ideig tartó ülést vagy állást, mivel mindkettő komoly strapát jelent a vénáknak. A vér megreked bennük és növeli az érfalra nehezedő nyomást. Ilyenkor és a hosszabb gyaloglás esetén is ajánlott a kompressziós harisnyák viselése, mivel támogatják az ereket.
Bármikor elvégezhető ez a hatékony vénatorna: billentsük egymás után tízszer – vagy akár többször is – lábujjhegyünkre, majd a sarkunkra a lábfejünket!
Tovább a képre a termék-kínálatunkért!
Napozás, de csak mértékkel!
A napfénynek rengeteg jótékony hatása van, hiszen a szervezetünk számára a nélkülözhetetlen D-vitamin-szükségletünk nagy részét biztosítja. E mellett pedig fokozza a vérképző szervek működését, segíti az anyagcserét, sőt a kutatások szerint egyes rákfajták kialakulását is megakadályozza.
Tudnunk kell azonban, hogy az UV-sugárzás egyre erősebb, éppen ezért könnyen leéghetünk. A napsugárzás okozta bőrégés elsősorban a bőr öregedéséhez, súlyosabb esetben akár a bőr kóros elváltozásához, daganatok kialakulásához is vezethet.
A legnagyobb veszélynek a világos bőrszínűek vannak kitéve, de bárki bőre leéghet, ha nem gondoskodik a fényvédelemről. Ha közvetlen napsütés ér minket, használjunk bőrtípusunknak megfelelő, legalább 30 faktoros UV-A- és UV-B-sugárzás ellen is védelmet nyújtó naptejet! Ahhoz azonban, hogy hatékonyak legyenek, már a napozás előtt 15–20 perccel be kell kenni magunkat. Amint kijövünk a vízből, kenjük be magunkat újra! Fürdéstől függetlenül ezt nem árt kétóránként újra megismételni az esetleges izzadás miatt. Ruházatunkkal, vállat takaró pólóval, napszemüveggel, sapkával, kalappal vagy kendővel szintén védjük magunkat az erős napsütéstől. Délelőtt 11 órától délután 15 óráig, amikor a legerősebb a napsugárzás, soha ne tartózkodjunk napon.
A leégés mellett fokozottan kell ügyelni az anyajegyeinkre is, különösen azoknak, akiken sok található. A túlzott napfénytől ugyanis megváltozhat a színük, méretük, vagy hirtelen elszaporodhatnak a testünkön. Ha ilyen elváltozást észlelünk, mindenképp forduljunk orvoshoz!
A külső fényvédelem mellett a belső védelem is elengedhetetlen. Fontos, hogy mindennap kellő mennyiségű folyadékot vigyünk be a szervezetünkbe! Ha a fentieket betartjuk, kellemes lesz a szabadban eltöltött idő.
Tovább a képre a termék-kínálatunkért!
Kép és forrás: Internetpatika Kft
Promóció